Az ISD vezetői csapata elkötelezett amellett, hogy az iskola minden stratégiai területét összehangolja a küldetésnyilatkozattal. Vezetőink szakmai tapasztalataikkal és odaadásukkal hozzájárulnak a iskola magas színvonalú irányításához.

Pályázatomat az a jövőkép inspirálta, hogy az ISD kulcsfontosságú szerepet töltsön be régiójának fejlődésében. Az ISD diákjaival és szüleikkel, a tanárokkal és irodai dolgozókkal folytatott beszélgetések során megtudtam, hogy milyen sokat jelent ez az iskola a debreceni közösségnek. Erős az igény arra, hogy olyan iskolakultúrát hozzunk létre, amelyben mindenki fejlődik, valamint arra, hogy a tanulók elsajátítsák mindazon tudást, készségeket és attitűdöket, amelyek révén sikeresen hozzá tudnak járulni a társadalomhoz. Szilárd meggyőződésem, hogy közösen ki tudjuk aknázni a Nemzetközi Érettségiben (IB) rejlő lehetőségeket egy olyan iskolai kultúra létrehozására, amelyben mindenki kibontakoztathatja képességeit.
A nemzetközi oktatással kapcsolatos ismereteimet tizenhét évnyi tanítási, tanulási és vezetési tapasztalat formálta Európában, Afrikában, Délkelet-Ázsiában és a Közel-Keleten. Ez a tapasztalat megtanított arra, hogy az IB kiváló infrastruktúrát biztosít egy olyan iskola létrehozásához, amely megtanítja a diákokat arra, hogy önállóan gondolkodjanak, törődjenek másokkal és cselekedeteik során mindenki érdekeit figyelembe vegyék.
Úgy vélem, legfontosabb szerepem igazgatóként az, hogy segítsek megteremteni azokat a feltételeket, amelyek révén közösségünk együtt tanulhat egyénként és szervezetként egyaránt. Közösségünknek közös jövőképet, célokat és stratégiákat kell létrehoznia az IB elvei mentén, de először is időt kell szánnunk arra, hogy megismerjük egymást és törődjünk egymással.
Skót-magyar családom több tekintetben is alapvetően érdekelt az ISD sikerében. Feleségem, Abigél is az iskolában tanít, fiaink, Jack és Sean pedig az ISD alsó tagozatos diákjai.
Abi és én mindketten világpolgárok vagyunk, akik érdeklődnek az emberek iránt és szeretik a kalandokat. 2006-ban ismerekedtünk meg Gambiában, ahol én első nemzetközi iskolai tanári állásomban dolgoztam, ő pedig az ELTE számára végzett kulturális antropológiai kutatásokat.
Sean és Jack mindketten a Fülöp-szigeteken születtek. Kedves, boldog és aktív fiúk, akik szeretik a sportokat, különösen a focit. Nagyon nagy hasznukra vált eddig is a nemzetközi oktatás, de úgy véljük, az ISD egy új dimenziót fog ehhez hozzáadni azáltal, hogy segít nekik megszilárdítani identitásukat világpolgárként. Jack és Sean angol anyanyelvűek, de születésük óta elköteleztük magunkat amellett, hogy kétnyelvűként nőjenek fel. Abi csak magyarul beszél velük, és úgy gondoljuk, hogy a debreceni közösség részévé válásuk eredményeképpen magyar anyanyelvűekké is válnak majd. A kétnyelvűség lehetővé teszi gyermekeink számára, hogy valóban nemzetközi gondolkodásúvá váljanak azáltal, hogy több kulturális nézőpontból fognak tudni gondolkodni.
Lucille Burden







